Milyenek voltak a francia királyok szeretői, melyek azok a tulajdonságok, amelyekkel ők is rendelkeztek és amelyek a mai Sugar Babyket is sikeressé teszik?

Tovább böngészve az egy hete már felvezetett Cukorvilág című könyvet, felmerül bennünk az a kérdés, vajon mitől voltak sikeresek a sugar babyk elődei a múltban és vajon ezek a tulajdonságok még mindig ugyanannyira vonzók-e manapság is. Ha a királyi szeretők sorát nézzük, az biztos, hogy a francia uralkodók szerelmi történetei a legismertebbek, így ma egy kicsit velük foglalkozunk.

A könyvből kiderül, hogy az ún. maîtresse-en-titre pozíciót, vagyis a címzetes szerető posztját I. Ferenc francia király találta ki a XVI. században, ezzel jókora pofont adva a monogámiának és a házasság szentségének. Rengeteg más keresztény és nem keresztény uralkodónak is voltak szeretői, de ezek csak Keleten kaptak udvari tisztségeket, mert se Kínában, se az Oszmán Birodalomban nem hitt senki abban, hogy egyetlen nő elég lenne a császárnak/szultánnak, sőt, minél több nő, annál jobb - gondolták ők.

Ehhez képest a keresztény uralkodóktól elvárták, hogy egyetlen asszony révén juttassák trónörököshöz az országukat, ez pedig nem mindig jött össze (elég csak VIII. Henrik esetére gondolnunk, akinek viselt dolgairól és feleségeiről a közelmúltban több sorozat is készült).

De térjünk vissza a keresztény királyokhoz: arról szó sem volt, hogy a címzetes szeretőjük a trónutódlás kérdését lett volna hivatott megoldani: hiába volt például II. Károly angol uralkodónak egy szakajtónyi gyereke különböző szeretőitől, mivel a felesége meddő volt, trónörökös nélkül halt meg... (a könyvben erről a királyról részletesebb beszámolót is találunk). Viszont addig is jól érezte magát. A címzetes és egyéb szeretőknek ugyanis a szórakoztatás volt a feladata, és nem a gyerekszülés.

De mi szórakoztat egy királyt? Vagy manapság egy magas pozícióban lévő férfit? Vajon mennyit változott a férfiak ízlése az évszázadok alatt?

Ha II. és IV. Henrik francia királyok meghatározó szeretőit nézzük, akkor azt mindenképp elmondhatjuk róluk, hogy hihetetlenül energikusak, ambiciózusak és fáradhatatlanok voltak.

Diane de Poitiers, II. Henrik szeretője, a király anyja lehetett volna, annyival volt nála idősebb, de vitalitása, gondosan őrzött szépsége és erotikus vonzereje teljesen lenyűgözte az uralkodót, így sikerült megőriznie pozícióját. IV. Henrik egyik nagy szerelme,

Gabrielle d'Estrées fáradhatatlanul energikus és önfeláldozó módon támogatta királyi szeretőjét ... Ott volt mellette minden hadjáratban, nem számított, ha terhesen kellett lovagolnia, belevetette magát a politikai csatározásokba, foglalkozott beadványokkal, vagyis kvázi titkárnői és tanácsadói feladatokat is ellátott. - olvashatjuk a könyvben.

Ma is igaz, hogy a Sugar Daddyk az energikus, életkedvvel teli és sokszor ambiciózus hölgyeket kedvelik, akik lépést tudnak tartani velük, akivel még a karrierjüket, üzleti döntéseiket is meg tudják beszélni, vagy akinél kipihenhetik a mindennapok fáradalmait. A fiatalság nem alapkövetelmény, főleg, ha valaki hosszabb távon is Sugar Baby szeretne lenni, nem maradhat örökké huszonéves.

De nézzük, milyen jellemű királyi szeretőkről esik még szó a könyvben, a franciáknál maradva... XIV. Lajos udvarában aztán bőven akadtak szép és ambiciózus udvarhölgyek, és a király mindig is vevő volt a kalandokra, de hosszan tartó szeretője azért nem volt olyan sok. Fiatalon Louise de le Vallière kisasszonyba volt szerelmes, és őt tette meg címzetes szeretőnek (ha valaki látta a Vasálarcos című filmet, akkor emlékezhet a kettősükre).

Louise nem igazán volt szeretőnek való, ő magába forduló, vallásos személyiség lévén inkább kényelmetlennek érezte a pozícióját, viszont rajongott a királyért. Szült is neki jónéhány gyereket. Mikor a csillaga leáldozott, Athénaïs de Montespan vette át a stafétabotot: ő már rendelkezett a címzetes királyi metresz minden tulajdonságával: szórakoztató társaság volt, gyönyörű és izgalmas, ugyanakkor végtelenül ambiciózus is.

De a középkorú Lajosnak egyszer csak elege lett a túlságosan is ragyogó és izgalmakkal teli Monestpan márkinéból, és beleszeretett gyermekei nevelőnőjébe, Maintenon asszonyba, aki nyugalmat és ájtatosságot hozott az életébe: nem valami tipikus Sugar Baby, de lám, még az akkori világ legnagyobb alfahímjének számító Napkirály is megunta egyszer a bulizást.

Ahogy a szerző megállapítja:

XIV. Lajos szeretőit elnézve (és itt csak a legfontosabbakat említettük) azt kell mondjuk, hogy még egy és ugyanazon férfi esetében sem lehet megállapítani, mitől lesz egy kurtizán sikeres. Fiatalon talán a báj és az ártatlanság vonzza, később a rafináltság, az állandó vidámság, az ötletesség, a fényűzés, később meg inkább a jó beszélgetések, a nyugalom, a megbízhatóság.

Egy biztos, unalmasnak lenni tilos volt!

Senki sem tudta ezt jobban, mint minden idők leghíresebb királyi kedvese, a majdnem két évtizeden keresztül "uralkodó" Madame de Pompadour, aki a Cukorvilág szerzője, Csillag Lea szerint nem annyira szexuális képességeivel, hanem azzal bilincselte le XV. Lajost, hogy mindig jókedvű volt, mindig élvezettel lehetett vele beszélgetni, és soha nem panaszkodott. Címzetes szeretői posztját évekig úgy töltötte be, hogy szinte teljesen plátói volt a királlyal folytatott kapcsolata: ebből is látszik, hogy a szexmentes Sugar kapcsolatnak is vannak híres előzményei.