Kezdeményezzük-e Sugar Babyként az első randit?
Írta: Michelle, Dátum: 2024-08-21 13:10:53, Rovat: Sugar Baby Címkék: első randi, női kezdeményezés, Sugar Baby kezdeményez, Sugar randizás
Mit tegyen a Sugar Baby, aki már nagyon szeretne találkozni azzal reménybeli Sugar Daddyjével, de a pasi csak nem hívja el randira?
Akármennyire is modern dolognak számít az online társkeresés, bár lassan már egész múltra tekint vissza, azért sokunkban élnek még a hagyományos randizás szabályai. Illetve azok a szájhagyomány útján terjedő „törvényszerűségek”, amelyeket sokan kőbe vésett igazságoknak hisznek. Ilyen például az is, hogy randira hívni a fiúk szokták a lányokat és nem fordítva.
Persze azért nem példa nélkül való, ha a nő kérdezi meg a férfit, és a Sugar társkeresés esetén már maga az első kezdeményezés is sokszor érkezik a reménybeli Suga Baby felől. Nyilván léteznek olyan férfiak, akik ragaszkodnak a hagyományos szereposztáshoz és szeretnék meghatározni, mikor kerül sor az első találkára (vagy legalábbis mikor kérdeznek erre rá), de működhet ez másképp is.
Viszont visszautasításba beleszaladni senki nem szeretne… Ráadásul olykor a férfi azért nem kérdez rá hetekig a randira, mert azt az első vagy második levélben már megtette és akkor azt a választ kapta, hogy most még korai… Utána meg sokkal bátortalanabb lesz, már nem is mer rákérdezni… Pedig a hölgy alig várja, hogy újra a találkozásra terelődjön a szó.
Honnan tudhatjuk Sugar Babyként, hogy a férfi nyitott ránk és valószínűleg szívesen fogadja majd a kezdeményezésünket?
Nézzünk néhány fontos jelet:
- A kapcsolattartás folyamatos, nincsenek nagy kihagyások
- A kommunikáció tele van játékossággal, könnyen válaszolunk és érzékeljük, hogy a Sugar Daddy jelöltnek sem esik nehezére a beszéd vagy az írás.
- Szívesen kezdeményez egy-egy új csetet vagy hív fel.
- Izgalmat érzünk az üzeneteiben.
- Gyakori, hogy bókol nekünk és a dicséretek őszintének tűnnek.
- Mesél arról, hogy gondol ránk, mikor nem beszélgetünk, álmodozik a találkozásról.
- Rengeteg a közös bennünk.
Ha mindez igaz a férfira, akivel elkezdtünk ismerkedni, ha kialakult köztünk egyfajta rituálé és már belsős poénjaink is vannak, akkor bőven megérett a helyzet az első randira. Amennyiben ennek nincsenek földrajzi akadályai vagy nem derül ki egyértelműen, hogy az illető csak levelezni akar, akkor reménybeli Sugar Babyként nyugodtan javasoljunk randit. De hogyan tegyük meg ezt? És milyen legyen a javaslat?
Legyen egyértelmű, hogy mit szeretnénk: ne csak azt írjuk vagy mondjuk, hogy jó lenne egyszer találkozni, hanem álljunk elő konkrét dátummal, esetleg valamilyen eseményhez kapcsolódóan. Mondjuk nem megyünk el erre a filmre ekkor és ekkor? Nincs kedved beülni egy kávéra ide és ide ezen a napon? Színházjegyem van, mert valaki megbetegedett és átpasszolta, mit szólnál hozzá, ha együtt mennénk?
A konkrét dátumban és programban az a jó, hogy arra illik konkrét választ adni, mégpedig elég hamar. Ha csak halványan utalunk rá, hogy jó lenne összefutni, az túlságosan homályos, nem is feltétlen kell tudomásul venni, a partner érezheti úgy, hogy csak majd a távoli jövőben szeretnénk valamit együtt csinálni.
Még ha a konkrét randijavaslatra nemet is mondanak, a visszautasítás módjából kiderülhet, hogy csak azon a napon nem jó-e a Sugar Daddy jelöltnek, a program jellegével van gondja, vagy egyszerűen nem akar találkozni. Ha kifejezi sajnálatát, hogy most nem ér rá, de nagyon szívesen menne egy másik napon valahová és konkrétan megjelöli azt a másik napot, esetleg helyszínt is, akkor egyértelmű, hogy nagyon is szeretne találkozni, csak most nem alkalmas. Ha azonban egyszerűen hárít és semmilyen alternatívát nem javasol, akkor abból inkább az derül ki, hogy igazából nem akar találkozni.
Vagy esetleg akarni akarna, csak nem valódi Sugar Daddy, hanem valaki, aki annak adta ki magát, de tudja, hogy személyesen kiderülne, mekkorát lódított.
Léteznek félénk pasik, akiket egy kicsit noszogatni kell, talán azért nem mondanak rögtön igent egy randijavaslatra, mert beijedtek. De azt is lehet azért általában érezni abból, ahogy visszautasítják az első ötletet. Talán, mert olyan jellegű program, ami nekik kényelmetlen lenne.
Ha egy férfi egészen egyértelmű meghívásra csak sunnyog vagy kicsit sem udvariasan hárít, akkor jobb, ha levonjuk a következtetéseket: nem akar kapcsolatot, csak az időnket vesztegetjük vele.