Ősrégi történet, újabb és újabb feldolgozások. Miért olyan népszerű minden Hamupipőke-sztori és miért érdemes régi filmeket nézni hideg őszi estéken... (Mivel menni már úgyse lehet sehova.)

Nincs olyan kor, amely ne lenne vevő a Hamupipőke jellegű történetekre. Bármikor el lehet adni a mesét a szegény, mellőzött lányról, akivel otthon rosszul bánnak, de egyszer csak lehetősége nyílik elmenni egy bálba, ahol a herceg gyorsan belé is szeret. Az egyik legrégebbi mesénk, a világon mindenütt ismerik, első írott verziója az ókorból származik, és lényegében arról szól, hogy egy sas ellopja Rhodopisz, a görög kurtizán szandálját, elrepül vele Memphiszbe és a király lába elé dobja: a király pedig megkeresteti a szandál tulajdonosát és feleségül veszi, mert már a lábbelijébe beleszeretett. 

Mi egyéb egy mai Sugar Baby, mint egyfajta modern Hamupipőke? Nincs kiváltságos helyzetben, de álmodozik arról, hogy ez egyszer megváltozik, ezért elindul, hogy megkeresse azt a férfit, aki társadalmi felemelkedést biztosíthat neki. A férfi részéről egy különleges nő megtalálásáról van szó, a nő részéről pedig olyan lehetőségről, amelynek segítségével többre juthat az életben. Akár alapvetően megváltozhat a sorsa. 

A modern Hamupipőke (Cinderella) már nem passzívan várja, hogy megmentse a tündérkeresztanya, ő maga is tesz a felemelkedés érdekében. Keményen dolgozik, tanul, műveli magát, lehet, hogy egyedül neveli a gyerekét, és szeretne neki jobb életet adni, mint amilyenben része volt. Körülbelül ez a forgatókönyv jellemzi a Netflixen most is látható 2002-es Álmomban már láttalak (Maid in Manhattan) című amerikai filmet, amely több ponton is rájátszik a mese legismertebb verziójának motívumaira. 

A herceg itt Christopher Marshall szenátorjelölt (Ralph Fiennes), a spanyol ajkú Hamupipőke (Marisa Ventura alias Jennifer Lopez) pedig szobalány egy luxushotelben. Mikor Marisa az egyik kolléganője unszolására felpróbálja egy vendég hölgy borzasztóan drága ruháját, a politikus azt hiszi, hogy a képrázatosan szép nő is a szálloda vendége, és elkezd neki udvarolni. A nő nem képes megmondani neki, hogy nem az, akinek a férfi gondolja, így egyre jobban belegabalyodik a hazugságokba és csúsztatásokba. 

Közben szintén a kolléganő mesterkedése folytán reménybeli szállodamenedzser válik belőle, vagyis az ősi Hamupipőkével ellentétben nem egy megmentő férfira vár, hogy egyről a kettőre jusson, a férfi csak hab a tortán... Igazából a saját szorgalmának köszönheti, hogy kitörhet abból a miliőből, amelybe beleszületett. Mikor kiderül, hogy hazudott, illetve a hotel összes alacsonyabb rangú alkalmazottja segítségével méregdrága báli ruha és ékszerek (na meg egy pár cipő) kikölcsönzése árán játszotta el egy fogadáson a gazdag hölgyet, kirúgják az állásából és a politikus is szakít vele. (Minden romantikus filmben kell egy boldog befejezés előtti mosolyszünet és drámázás.)

A végén persze minden rendbejön, Marisának sikerül hotelmenedzserré avanzsálnia és a férfi is az övé lesz: ebben mondjuk nem kis szerepet játszik Marisa fia, aki addig nem nyugszik, míg össze nem boronálja az anyját azzal a pasival, aki apja helyett apja lehet és majd egyengetheti az útját a politikusi pályán, mert már tíz évesen szónoknak készül. 

Ha jobban belegondolunk, ebben a modern Hamupipőkében is megvan az a sokszor bosszantó passzivitás, mint az eredeti mesehősben: mindketten mások segítségére szorulnak. A mesében a madarak és a tündérkeresztanya segít a szorgalmas, de túlságosan alázatos lánynak a felemelkedésben, a filmben a kolléganők és a kisfiú teszik meg neki ezt a szívességet. (A szobalányt egyébként a saját anyja állandóan arról győzködi, hogy nem érdemes próbálkoznia, nem fog egyről a kettőre jutni. Noha nem mondhatnánk, hogy kifejezetten hátráltató szereplő, azért a segítők között biztos nincs ott.)

Mihez kezdhetünk az egész történettel Sugar Babyként?

Annyit tudatosíthatunk magunkban, hogy nem kell véletlenekre várnunk, mint az ősi hamupipőkéknek és arra sincs szükségünk, hogy a barátnőink noszogassanak. Megkereshetjük a magunk elegáns úriemberét önállóan is. De ha nem csupán a szép ruhákra és az elegáns cipőkre koncentrálunk, akkor időközben a saját szakmai, intellektuális fejlődésünket sem hanyagoljuk el. A mostani járványos, karanténos időkben meg mindenképpen jólesik olyan filmeket nézni, amelyekben az emberek még táncolni mehettek és senki nem viselt maszkot. Hacsak egy álarcosbálban nem...