Nem érdemes azt számolgatni, hányadik helyen állunk a Sugar Daddynk életében és nem érdemes elhinni, hogy a képzeletbeli második hely megalázó. Az emberi kapcsolatok hálózata nem verseny.

Legutóbb a Sugar Daddyk szerelemhez való hozzáállásáról volt szó: vannak, akik rettegnek ettől a lehetőségtől, és akadnak olyanok is, akik remekül be tudják illeszteni az életükbe. Aki attól fél, hogy a szerelem teljesen felborítja az életét, az mindenféle módszereket talál ki az érzelmi bonyolódás ellen: tipikus pasi megoldás az egyszerre több barátnővel való randizgatás, hiszen így kisebb az esély arra, hogy az illetőnek egyetlen nő kösse le a figyelmét.

De a szerelem "réme" nem csak a Daddyket, hanem a Sugar Babyket is fenyegeti, és náluk is személyiség- illetve meggyőződés kérdése, hogy valóban rémisztő-e ez a lehetőség, vagy kezelhető és élvezhető.

Ha nem dőlünk be az olyan, mindenféle alapot nélkülöző szövegeknek, hogy a szerelem mindenképpen fájdalommal, szenvedéssel és csalódással jár, és emiatt kerülendő, meg hogy egyszerre csak egy embert lehet igazán szeretni, akkor képesek lehetünk arra, hogy őrület és hisztik nélkül legyen részünk a csodában.

Az egyik legkárosabb téveszme egyébként, hogy aki megelégszik a második hellyel, vagyis hivatalos partner mellett nemhivatalos barátnő (vagy csak nem felvállalt szerető), annak ez a szituáció megalázó és ettől mindenképp szenvedni fog, ezért mihamarabb vessen is véget ennek a gyakorlatnak, akármilyen szerelmes is.

De miért kellene helyezést osztogatni szerelmi téren? Ez ugyanolyan butaság, mint örökké versenyezni a saját testvéreinkkel, vagy az anyánkkal/apánkkal a másik szülő szeretetét irigyelve. Nyilván vannak helyzetek, amelyekben a favorizálás túlságosan bántó és megalázó, de ne abból induljunk ki, hogy csak azért, mert egy másik ember is fontos annak, akit szeretünk, ránk nézve ez megalázó.

Az, aki azon siránkozik, hogy nem ő az első, valószínűleg nem számolt le még a gyerekkori traumákkal, mert egy felnőtt ember tudomásul veszi, hogy olykor nem ő az első a másik számára. Ha nem egy feleség vagy barátnő áll a képzeletbeli első helyen, akkor lehet egy gyerek (vagy akár több), lehet egy túlságosan kötődő anya, lehet a munka, lehet egy hobbi, és még sorolhatnám.

Megalázva érzi magát az, akinek a Sugar Daddyje több időt tölt a gyerekeivel, mint vele? Vagy ha az anyja telefonál, akkor csapot-papot otthagyva rohan hozzá? Ha így érez, az elég baj (igen, vannak hasonló emberek), de miközben a többség ezt inkább elítéli, a hivatalos partner iránt érzett féltékenységet és azt a törekvést, hogy kivívjuk magunknak az ún. első helyet, egyértelműen díjazza.

Pedig attól, hogy nekünk más a szerepünk az adott férfi életében, és nem mi voltunk ott először, még nem kell megalázottnak éreznünk magunkat. Főleg, ha egyébként nem is hangzott el semmilyen ígéret és biztatás, ami alapján mást várhatnánk. Egy feleségnek más jut, mint egy Sugar Babynek, valószínűleg az élete másik szakaszában jár, és nem is ugyanazokat a dolgokat igényli, mint egy barátnő.

Sugar Babyként egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak, hogy otthon malmozzunk a barátunkra várva és közben nagy elánnal szenvedjünk. Ma úgy érezzük, hogy a feleség helyében szeretnénk lenni, akkor felrúgtuk a Sugar megállapodást, mert nem a helyén kezeljük a kapcsolatot. Nyilván előfordul, hogy az érzéseink túl erősekké válnak és már nincs visszaút, de ilyenkor ne a barátunkat hibáztassuk, és végképp ne gondoljuk, hogy maga a helyzet eleve megalázó és tűrhetetlen.

Az emberi kapcsolatok bonyolult hálózata nem verseny és a díj nem az első hely. Nincs első hely, a szerepek egyszerűen különböznek. Mi eleve nem együttélésre és családalapításra szerződtünk, annak sem az áldásait, sem a nyűgeit nem vállaltuk. Ha időközben mégis erre kezdtünk vágyni, akkor jobb, ha kilépünk a Sugar világból: talán egyáltalán nem nekünk való, vagy átmenetileg nem való nekünk.

Ezért is könnyebb azoknak, akik már rendelkeznek némi élettapasztalattal szerelmek terén is, sőt, rájöttek, hogy nem a szerelem, hanem a túlzott ragaszkodás és a helyzet téves megítélése okozza a szenvedést. Kell egy első nagy szerelem, amely valószínűleg monogám jellegű (legalább is egy ideig), de annak a lecsengésével megtanulhatunk többeket is beengedni az életünkbe, és látni fogjuk, hogy nem megalázó, ha valakinek nem mi vagyunk a legfőbb prioritás.

Az a bizonyos, némely Daddyk által alkalmazott módszer, hogy mindig legyen több partnerünk, igencsak hatékony tud lenni, ha a szerelmi őrület kialakulását el akarjuk kerülni. Kevesebb lesz a szabadidőnk, felfedezhetjük, hogy egy másik partner mennyire más élményeket tud nyújtani, és hogy azok nem rosszabbak vagy jobbak, csak egyszerűen különbözőek. Sokkal izgalmasabb és feszültségmentesebb életünk lehet így, és a szerelmet is egészen másképp fogjuk megélni: nem kell lemondanunk róla.