Mi számít? Az, hogy van-e egy kapcsolatnak jövője, vagy az, hogy a jelenben miként érezzük magunkat benne? Aki folyton csak a következő fázison agyal, az megfeledkezik arról, mennyi mindent élvezhet ebben az életszakaszban.

Milyen jövője lehet egy kapcsolatnak? És kell-e, hogy egyáltalán bármilyen jövője legyen? Mit értünk az alatt, hogy a viszonyoknak nincs jövőjük? És miért hat olyan negatívan, ahányszor ilyeneket hallunk? Miért kelti azt a benyomást, hogy ha nincs jövő, akkor a jelent sem érdemes megélni? 

A klasszikus párkapcsolatnak az állandó tervezgetés, a különböző fázisokba való eljutás ad jövőképet. Van, aki már huszonévesen arról ábrándozik, hogy fog majd megöregedni a barátnője/barátja mellett. Milyen szép családjuk lesz majd, ülnek a kertecskéjükben és gyönyörködnek az unokáikban. Ez persze egy klisé, és figyelmen kívül hagy mindenféle nehézséget, ami közbejöhet, fiatalon ráadásul még egészen más a borzasztó távoli öregségre gondolni, mint később, amikor bekövetkezik. De nagyon szépen eladható ez a vágykép is, mint sok más, házasságra és családalapításra csábító fantázia. 

A valóság persze az, hogy a házasságok fele úgysem jut el az együtt megöregedés fázisába, akármennyire is ez lett volna a kezdeti cél. Azt valahogy kevesen fantáziálják, hogy tíz év múlva elválok és milyen jó lesz egyedül küszködni a gyerekekkel, meg vasárnapi szülő leszek, aki a láthatáson huzakodik az exével... Pedig reálisan erre elég nagy az esély. Így csalunk a jövőképpel. 

De egy kapcsolatnak lehet nem családalapítós, együttélős, elválós vagy éppen együtt öregedős jövője is. Az is jövő, ha szeretők maradunk és nem igyekszünk folyton egy másik fázisba. Az is jövő, ha egyszer csak elválnak útjaink és barátok maradunk, az is jövő, ha egyszer megszakad a kapcsolat és nem keressük többé egymást. Ahogy egy klasszikus párkapcsolatnak is lehet ilyen a jövője, ha nem köti össze a két ember a közös gyerek köteléke. Vagy a közös jelzáloghitel. 

Persze, az ember mindig tervez (Isten meg mindig másképp gondolja), de attól, hogy egy kapcsolatnak nincs életre szóló, családalapítós, egetrengető jövője, vagy a feleknek a jövőről szőtt fantáziája, még nem kell kételkedni az értékében. Úgyis olyan nagy divat a mindfulness, a pillanatra koncentrálás, a jelen átélése, úgyis olyan kiszámíthatatlan, mi lesz pár évtized múlva, lehet, hogy tulajdonképpen annak van több esze, aki eleve nem tervez soha meg nem valósuló nagyszerű, családos öregedést. Lehet, hogy annak van igaza, aki képes a kapcsolatait a jelenre koncentrálva megélni. 

Írtunk már a fix határidővel rendelkező viszonyokról is, azokkal is meg lehet tölteni értelemmel és érzelemmel, azokat sem felesleges elkezdeni, sőt, ha valamiről tudjuk, hogy nem sokáig élvezhetjük, azt hajlamosak vagyunk intenzívebben megélni. Azt pedig úgyse lehet tudni kezdetben, miből mi lesz a jövőben, akár még életre szóló valamivé is alakulhat az, aminek elvileg meg voltak számlálva a napjai. 

A Sugar kapcsolat nem egy életre szól, de a legtöbb kapcsolatunk nem tart egy életen át, és ebből nem is csinálunk problémát. Minden egyes kapcsolat önmagában érték (már ha érték egyáltalán), nem attól lesz több, hogy hosszú, hanem attól, hogy tartalmas.