Honnan tudjuk, hogy nincs meg a kémia? Lehet, hogy magunkban is kételkedünk, vagy csak a partnerben nem vagyunk biztosak? És mit tegyünk, ha végképp nem tetszik, pedig a levelezés alapján vonzódtunk hozzá?

Az online ismerkedés egy legnagyobb hátulütője, hogy sosem tudhatjuk, vajon az, akivel írásban, telefonon ismerkedünk és így jól érezzük magunkat, szimpatikusnak találjuk, vajon élőben is vonzó lesz-e, bejön-e nekünk, vagy sem. Minél szimpatikusabb az illető a randi előtt, annál nagyobb a csalódásunk, ha a személyes találkozáskor kiderül, hogy mégsem az, akinek gondoltuk, vagy nem olyan, amilyennek elképzeltük.

De az is sokszor fordul elő, hogy nem vagyunk biztosak abban, vajon mennyire jön be az illető, vagy mi mennyire vagyunk vonzók számára. A férfiak általában azonnal tudják, hogy tetszik-e egy nő nekik (bár azt nem feltétlenül tudják azonnal, hogy csak egy alkalom erejéig tetszik-e), a nők sokszor bizonytalanabbak a saját érzéseiket illetően is. Ez még nehezebbé teszi annak a megállapítását, hogy a partnernek mennyire jövünk be.

Fel lehet sorolni bizonyos jeleket, amelyek alapján gondolhatjuk, hogy tetszünk, vagy amelyek arra utalnak, hogy inkább nem. Ha a másik ember láthatólag igyekszik nem közel kerülni, és a közeledésünk elől ösztönösen kitér, akkor valószínű, hogy nem vonzódik, de az sem kizárt olykor, hogy csak túl korán akartunk közeledni, és még nem döntötte el, hogy szeretné-e ezt, vagy sem. (Vagy éppen a szemébe süt a nap, és azért fészkelődik egy délutáni randin, mert rossz helyet választott magának a kávézóban – megtörtént eset: az illető meg is magyarázta, nehogy félreértsem: ő nem tőlem akar távol kerülni… De nem mindenki ilyen nyílt.)

Ha egész idő alatt kalandozik a tekintete, és látszik, hogy nem figyel ránk (vagy mi vagyunk képtelenek rá fókuszálni, mert untat, esetleg a testszaga taszító), ha képtelen letenni a telefonját, és minden hívást felvesz, ha akadozik a beszélgetés, mert nincs igazán közös témánk, ha egyszerűen csak kellemetlenül érezzük vele magunkat, akkor szinte biztos, hogy jobb, ha nem találkozunk másodszor.

Ne akarjuk rögtön a randi elején eldönteni, lesz-e valami az egészből, bár az első benyomás mindig nagyon erős, az online ismerkedés utáni első személyes találkozás valójában messze nem első benyomás. Ebben az esetben egy magunkban kiszínezett virtuális emberrel kéne összhangba hozni azt a valódi embert, akivel leülünk beszélgetni. És a fejünkben létező két külön képet olykor nehezen tudjuk egybecsúsztatni.

Ha a fizikai vonzalom megvan, sőt, az előzetes levelezés alapján vártnál sokkal erősebb, akkor viszont arra hajlunk, hogy a korábban, az ismerkedés során felfedezett visszatetsző vonásokat minimalizáljuk, és elhitessük magunkkal, hogy ami nem tetszett, az nem is fontos, hiszen a valóságban mennyire sármos, csinos, jó társalgó az illető.

Mivel nincs rá módunk, hogy hosszú heteken, hónapokon át megfigyeljük a viselkedését és finoman közeledjünk, sőt, épp ellenkezőleg, egész kevés élő tapasztalat alapján kellene eldöntenünk, hogy belemegyünk-e egy kapcsolatba, sokszor előfordulhat velünk, hogy nem tudunk azonnal dönteni, vagy inkább kihátrálnánk, de nem igazán tudjuk, hogyan.

Ha nem egyértelmű ellenszenvről vagy a kémia teljes hiányáról van szó, akkor érdemes második esélyt adni az ismerkedésnek, és a köztes időben újra levelezve tisztázni, hogy mi tetszett, mi nem – persze nagyon udvariasan és úrinő/úriember módjára.

Ha egyértelmű, hogy mi nem akarjuk folytatni, akkor ezt is udvariasan és kedvesen hozzuk a másik tudomására, és ne váljunk szellemmé, vagyis ne tűnjünk el magyarázat nélkül. Nem kell persze részletekbe menően elmondni, hogy miért nem akarjuk folytatni, elég hozzá annyi, hogy nem érezzük, hogy szikrázna köztünk a levegő, vagy nem tudjuk elképzelni magunkat a másik ember partnereként.

Semmi szükség arra, hogy akár mi, akár a partner rosszul érezze magát egy félbeszakított ismerkedés miatt, és arra sem, hogy hosszan magyarázkodjunk. Persze minden visszautasítás rosszul esik elsőre, még akkor is, ha mi sem akartuk a kapcsolatot (de szeretünk mindenkinek tetszeni), de azért értelmes emberek belátják, hogy nem érdemes erőltetni egy ismerkedést, és nem érdemes megsértődni azon, ha valakinek „nem kellünk”, sokkal okosabban tesszük, ha olyat keresünk, akinek majd kellünk, és aki nekünk is kell.

Főleg, mert nem egy-két alkalmas ismerkedésről, hanem hosszabb távú kapcsolatról van szó. Vagyis nagyon biztosaknak kell lennünk abban, hogy akarjuk, és szívesen vállaljuk mindazt, ami a kapcsolattal együtt jár. Nyilván nem csak a személyes vonzalomnak van itt jelentősége, hanem ki-ki konkrét, a Sugar viszonyról alkotott terveiről és elképzeléseiről, illetve lehetőségeiről is.

Ha megtaláltuk végre azt, akit kerestünk, akkor valószínűleg hálásak leszünk a korábbi elutasításokért és kihátrálásokért, mert rossz kompromisszumok helyett boldog kapcsolatot alakíthatunk ki. Persze, hogy ezt addig, amíg csak keresünk, nehéz elképzelni, de így szokott lenni.

Grafika:
The Chemistry of Love by John Coulter