A Sugar szakítás se megy mindig fájdalommentesen. Ne tagadjuk, ha érzékenyen érint, gyászoljuk meg ugyanúgy, mint bármilyen más veszteséget!

A Sugar kapcsolat nem örökre szól, szoktuk mondani, tehát gyakorlatilag az első pillanattól kezdve programozva van a szakítás is. Bizonyos esetekben nem alakul ki olyan mély kapcsolódás, hogy ez nagyobb problémát jelentene, és az ember hamar napirendre tud térni fölötte, de vannak olyan kapcsolatok is, amelyek mélyebben megérintenek bennünket. És akkor még nem beszéltünk a dolog azon vetületéről, hogy esetleg az életstílusunk is gyökeresen megváltozhat, ha egy hosszú távú partner szakít velünk – vagy mi szakítunk vele.

Attól függően, hogy mennyire éreztünk mélyen illetve mennyi ideig tartott a kapcsolat, teljesen más reakciókat figyelhetünk meg önmagunkon. Olykor mi döntünk a szakítás mellett és ez megkönnyebbüléssel jár, olykor teljesen váratlanul ér a partner döntése, és úgy érezzük, mintha pofonvágtak volna, annyira nem számítottunk rá. Lehet, hogy csak az egónk sérül, de olykor a szívünk is: ha mi beleéltük magunkat valamibe, amibe a másik nem.

Ha érzékenyen érint egy szakítás, ne akarjuk magunkkal elhitetni, hogy nem is számít, hiszen ez egy Sugar kapcsolat volt és azt nem vesszük annyira komolyan, az csak a szórakozásról meg a kellemes érzésekről szól. Ahol két ember egymásra talál, ott ennél mindig többről van szó. Ha egy barátunk bánt meg, vagy jelenti ki, hogy már nem akar bennünket látni többet, az is fáj, pedig nincs szó szerelemről. Tehát a Sugar kapcsolat megszakadása is fájhat.

Ne tagadjuk, hogy érzékenyen érint, és ne akarjunk azonnal továbblépni. Persze elkezdhetünk nézelődni a társkeresőn, de ne gondoljuk azt, hogy nem lesz szükség az élmény feldolgozására. Olykor annyira erős ütést kapunk, hogy egy-két hónapig a gondolatainkat még az a szakítás foglalja le és az újabb kalandok esetleg felszakítják a sebeket. Ha azonban van másik kapcsolatunk, akár Sugar, akár bármilyen más jellegű, a partnerünk segíthet feldolgozni a csalódást. Épp ez a nonmono beállítottság előnye: nem kell egyedül maradnunk a fájdalmunkkal, ha szakítunk.

Ugyanakkor lehet, hogy nem pont egy másik Sugar partnernek szeretnénk kiönteni a szívünket, vagy nem a kedvesünket akarnánk részletesen beavatni a gondolatainkba: egyesek ezt nem viselik túl jól, mások meg ugyebár nem is tudnak arról, hogy volt valakink, tehát arról se, hogy szakítottunk. Ilyenkor jó, ha van kivel beszélnünk: ez lehet egy barát, barátnő vagy pszichológus is. A lényeg, hogy ne olyasvalaki legyen, aki elítéli a Sugar életmódot és nem ránk figyel, csak arra, hogy miként győzzön meg arról: megérdemeltük, ha rosszul érezzük magunkat.

Sokan önmagukat vádolják, ha a másik fél szakít velük, mondván: biztos rosszul csináltak valamit. Ez rendkívüli módon elbizonytalaníthatja az embert. Állandóan azon pörög az agya, hogy hol rontotta el, mi lett volna, ha, mikor kellett volna visszalépnie vagy többet adnia, mikor követte el a végzetes hibát. Persze előfordul, hogy egy-egy gesztus, sértő mondat, nem jóleső szituáció vezet szakításhoz, de ott már valószínűleg megérett a helyzet, más problémák is voltak, és az adott pillanat csak az utolsó csepp lehetett a pohárban. Ha valaki odavan értünk, egyetlen bénázás miatt nem fog szakítani. Vagyis igazából nem volt oda, vagy már kiábrándult.

Ettől mi nem leszünk kevesebbek, se arról nincs szó, hogy elrontottunk valamit, még az is lehet, hogy csak lejárt az idő, megváltoztak a körülmények, bármi történhetett, amiről nem tudunk… A szakítások hátterében sokszor egészen más okok állnak, mint amiket az emberek előhoznak. Senki nem szereti hosszasan kifejteni, hogy miért is… És nem biztos, hogy az elhagyott félnek jobb lenne, ha tudná.

Persze, gondoljuk át, mi és hogyan történt, ha egyértelmű, hogy valamit rosszul csináltunk, akkor próbáljuk a következő alkalommal az ilyen hibákat kiküszöbölni, de nem érdemes hónapokig ezen gondolkodni. Szerencsére minél többször szakítottak már velünk, annál könnyebben dolgozzuk fel, kialakul bennünk egyfajta immunitás, már könnyebben továbblépünk.

Vagyis a szakítást tekinthetjük egy tanulási folyamat részének: nyilván nem az első pillanatban, de valamikor később, amikor már nem fáj annyira.