Egy kapcsolat akkor működik jól, ha sokat nevetünk. Csak nem mindegy, hogy képesek vagyunk-e együtt és szívből nevetni, vagy csak erőltetjük a röhögést.

Általánosan elfogadott ténynek számít, hogy a férfiak szeretik, ha a nők nevetnek a vicceiken. Illetve, hogy a jó humorú férfiaknak sikerük szokott lenni a nőknél. Szerintem nevetni alapvetően mindenki szeret (hacsak nem savanyodott be végleg), de nem mindegy, hogy ki mit talál viccesnek és hogy egy partnerkapcsolat esetén mennyire egyezik a humorérzékünk.

Ahogy berobbant a köztudatba a metoo mozgalom, úgy kérdőjeleztük meg egyre inkább a szexista viccek létjogosultságát. Persze már korábban is sokan találták ezeket kellemetlennek, érezték magukat rosszul miattuk, de ha egy nő ilyenkor férfitársaságban nem veszi a lapot és nem akar jó képet vágni a dologhoz, akkor könnyen rásüthetik, hogy jaj, te túlérzékeny vagy, ne csináld már, ez nem komoly, sőt: látod, hogy egymást is szívatjuk.

Tény, hogy a férfiak egymás között is borzasztó bántóan tudnak „humorizálni”, de köztük is bőven akadnak olyanok, akik ezt nem szeretik, csak még cikibbnek tartanák a vitatkozást, merthogy az elvárás szerint egy férfinak minden verbális bántást el kell viselnie, az meg se kottyan neki. Még ez se igaz, de az főleg nem, hogy a nőknek is ugyanígy tűrniük kellene, ha számukra kellemetlen vicceket hallanak vagy kigúnyolják őket. Bármilyen indíttatásból is teszik ezt a többiek.

Itt jegyezném meg, hogy a nők a vitriolos gúnyolódásban túl is tesznek a férfiakon, és sokszor választanak céltáblának más nőket, de közeli férfi családtagokat se kímélnek. Viszont ők teljesen tudatában is vannak megjegyzéseik bántó mivoltának, míg a férfiak sokszor tényleg nem értik, mi a baj azzal, ha például disznó vicceket adnak elő.

Minél érettebb és minél műveltebb egy férfi, annál világosabb számára, mi az, amit egy nővel szemben nem engedhet meg magának, illetve annál inkább odafigyel a partnere érzékenységére. Mikor Sugar Daddyt választunk, erre nagyon fontos odafigyelni: milyen vicceket süt el még az ismerkedés, levelezés időszaka alatt, vajon odafigyel-e arra, ha jelezzük, hogy valami nem kellemes, zavaró számunkra, vagy lerázza magáról, és bennünk keresi a hibát, amiért nem vagyunk fogékonyak a humorára.

Léteznek nagy mókamesterek, akik egy bulin a társaság központjaivá tudnak válni és akik annyira nagy sikereket aratnak a stand up-jaikkal, hogy elkezdünk kételkedni a saját értékítéletünkben, ha úgy érezzük, hogy valami zavar benne. Igen, minél inkább tetszik az illető és minél jobban látjuk, hogy más férfiak ill. akár más nők hogy reagálnak a poénjaira, annál inkább hajlamosak vagyunk meggyőzni magunkat arról, hogy ez még belefér, legfeljebb mi vagyunk túlérzékenyek.

Pedig fontos, hogy olyan partnerrel legyünk együtt, akinél ilyesmiben nem kell kompromisszumokat kötni. Ha az illető hajlamos másokat kigúnyolni, akkor elég csak egy veszekedés, egy véleménykülönbség, és velünk is ezt fogja tenni.

Minél dominánsabb és népszerűbb valaki (ahogy ez sok Sugar Daddyre jellemző), annál inkább elszaladhat vele a ló és gondolhatja úgy, hogy abszolút mérvadó a saját ízlése. Hogy amire ő azt mondja, hogy elfogadható, az oké, és csak az ciki, amit már ő is túlzásnak tart. Ez egyfajta gaslighting-ig is elmehet: egyszerűen az észlelésünk helyességét is kétségbe vonhatja azért, mert kritizálni merjük valamiben. Például, hogy mennyire bántó vicceket mesél vagy mennyire bánik velük megalázóan.

Ilyenkor hajlunk arra, hogy bagatellizáljuk a rossz érzéseket és fokozatosan magasabbra srófoljuk a toleranciaszintünket.

De ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy minden humorizáló, viccelődő fickó ilyen lenne. Vannak, akik képesek igazi derűt fakasztani és olyan biztonságos környezetet teremteni, amelyben a nevetés szívből jön és nem teremt kellemetlen érzéseket.

Egy kiegyensúlyozott kapcsolat nem lehet meg közös nevetések nélkül: és ebbe az is beleszámít, hogy a férfi is tudjon nevetni a nő beszólásain, humoros megnyilvánulásain. Nem férfi privilégium a humor, bár sokan még mindig abban a meggyőződésben élnek, hogy igen. (Talán, mert annyira kevés a női stand up-os... De nem azért, mintha a nőknek nem lenne humoruk. Csak nem feltétlen szeretnének ezzel színpadon érvényesülni. Már, ha a stand up-ot valóban vicces műfajnak tekintjük, hiszen éppen abból él, amit itt leginkább kifogásoltunk: a bántó gúnyból.)

A legfontosabb, hogy ha a partnerünk az ugratást, viccelődést nem veszi szívesen és bántónak érzi, akkor ne legyintsünk rá, fogadjuk el, hogy neki az nem esik jól, kérjünk elnézést és ne folytassuk ezt a fajta viselkedést. Igen, ha úgy tetszik, cenzúrázzuk magunkat, ne próbáljuk ráerőltetni, hogy jópofának tartson valamit, ami neki bántó. Alapvető szabálynak tűnik, de nagyon sokan nem veszik figyelembe.