Mit tegyen egy Sugar Baby vagy Boy, ha egy aggódó szülő azzal a kéréssel áll elő, hogy segítsen a fián vagy lányán, mert annak még soha nem volt erotikus / romantikus kapcsolata?

Ha filmrendezőknek eszébe jut, hogy egy szülő finanszírozhat egy barátot, barátnőt csetlő-botló vagy éppen búskomor, traumatizált gyerekének, akkor ez a való életben is előfordulhat. Sőt, az életben még sokkal furcsább dolgok is adódhatnak. De ha egy potenciális Sugar Babyt vagy Boyt ezzel keres meg egy apa vagy egy anya, milyen dilemmákkal kell szembenéznie?

A legnagyobb gond persze az lesz, hogy az alany, akinek az elcsábítására felkérnek, nem egyezett bele ebbe a fajta felállásba. Vagyis talán akadhat olyan eset, amikor a szülő közli ezt a szándékát a fiatallal, de alapvetően inkább olyat tudok elképzelni, hogy a szülő el szeretné hitetni a gyerekkel, hogy valaki önmagáért kedveli és valóban érdeklődik iránta.

Nagyon jó színésznek kell ahhoz lenni, hogy ezt valaki Sugar Babyként vagy Boyként eljátssza… De persze még az is megeshet, hogy a folyamat során igazán megkedveli a „célpontot”, mert kiderül, hogy az a fiatal egy szerethető, kedves, csak nagyon esetlen, megsebzett valaki. Addig még oké, hogy megkedveli, de mi történik, ha bele is szeret? És főleg, ha egymásba szeretnek? Lehet, hogy a szülő, aki eredetileg előállt ezzel az ötlettel, azt már nem nézné jó szemmel, ha egy Sugar partner lenne a fia vagy lánya „hivatalos” párja.

Itt ugye előállhat az a probléma, hogy a szülő semmissé szeretné tenni a szerződést, míg az SB már annyira érintett érzelmileg, hogy ezt nem akarja elfogadni.

Ha csak az elcsábított fiú vagy lány lesz szerelmes, és a szülő már úgy érzi, hogy a Sugar kapcsolat elérte a célját: kimozdította a szerencsétlenkedő fiatalt eredeti tetszhalott állapotából, egy hirtelen szakítás még mélyebbre nyomhatja az illetőt. Mert mivel fogja önmagának megmagyarázni az a fiatal, hogy az, aki eddig időt és energiát nem kímélve, őszinte érdeklődést mutatva részévé vált az életének, most hirtelen hallani sem akar róla? Minél tökéletesebb a csábítási fázis, annál nagyobb lesz a zuhanás.

A korábban is önmarcangoló fiatal természetesen saját magában fogja keresni a hibát és nagy eséllyel rosszabb állapotba kerül, mint amilyenben azelőtt volt.

Ha pedig valahogy még arra is fény derül, hogy a szülő állt az egész kapcsolat mögött, annak pusztító következményei lehetnek: a fiatal meggyőződésévé válik, hogy őt önmagáért nem is lehet kívánni, szeretni, hogy ő mindenre alkalmatlan, és noha a szülő valószínűleg jószándékkal keresett neki partnert, az önbecsülésére nézve ez megsemmisítő következményekkel járhat.

Tehát ha egy potenciális vagy akár tapasztalt SB-t ilyen feladatra kérnek, nem igazán szerencsés azt elvállalni, és ha mégis, csak abban az esetben, ha a célszemély is beleegyezik abba, hogy ilyen módon létesítsen először erotikus / érzelmi kapcsolatot. Nem ideális ez sem, de ha a fiatalnak akkora az elakadása, hogy valóban segítségre szorul és mondjuk se pszichológus, se szexuálterapeuta nem tud rajta segíteni, akkor egy érzékeny, empatikus Sugar partner is jelenthet megoldást. De csakis akkor, ha nem játssza el, hogy más, mint ami.

Azt tudjuk, hogy nem is olyan rég kifejezetten a szülők feladata volt mind hivatalos, mind alkalmi partnert választani a gyerekeik számára (utóbbit csak a fiaik számára, és csak bizonyos társadalmi körökben), ez a felfogás tehát sokkal inkább megfelel a hagyományoknak, mint az, amit a mai nyugati társadalmakban látunk, miszerint a fiatal csak evickéljken egyedül, a családja támogatása nélkül. Valójában egyik rendszer se igazán jó: az első megfosztja a fiatalt a választás szabadságától és rákényszeríti arra, hogy ilyen vagy olyan keretek között tapasztaljon meg rendkívül intim élményeket, a második viszont kilöki a vadonba és rengeteg esetben teljesen magára hagyja, vagy a kortársak hajmeresztőbbnél hajmeresztőbb hülye elméletei alapján vág neki erotikus és romantikus kalandjainak. (Ha egyáltalán sikerül bármelyiknek nekivágnia.)

Az ideális hozzáállás valahol középen lenne, de ehhez megfelelő nyitottságra és tabumentes társadalmi hozzáállásra lenne szükség: nem csak szexedukációra (amit itthon sikerült szinte teljesen kiirtani), hanem érzelmi edukációra, ami tulajdonképp soha nem is létezett.

Vagyis a probléma nagyon is valós és nem csoda, ha aggódó szülők esetleg extrém ötletekkel állnak elő. Viszont minden ötletet érdemes alaposan átgondolni… Mert ha többet árt, mint használ, akkor inkább bele se kezdjünk.