Szokatlan kihívás egy Sugar Baby számára: hogyan avasson be egy kamasz srácot a "felnőtt" életbe úgy, hogy a fiú ne tudja meg: a lányt a szülei bérelték fel erre a feladatra.

Korábban már írtam arról a jelenségről, amelyben az egyik szülő keres fiatal felnőtt gyerekének Sugar partnert, mert aggódik a magányossága miatt, most rá is bukkantam egy olyan filmre (Barátnőt felveszünk: No Hard Feelings), amely ezt tematizálja: jómódú szülők keresnek barátnőt kissé ügyefogyott fiuknak, de persze az érintett tudta nélkül.

A téma olyan pikáns, hogy vagy drámát, vagy komédiát lehet csak belőle gyártani. Ezúttal egy nem mindig túl ízléses vígjátékot sikerült: én bizonyos jeleneteket inkább kihagytam volna, mert a koncepció többet érdemelt volna, és az idétlenkedések nélkül jobban működött volna a film. Volt már korábban hasonló tematikájú alkotás (a 2006-os Anyám nyakán – Failure to Launch), de abban nem egy ügyefogyott, szűz fiút kellett kicsalogatni a csigaházából, hanem egy nőfaló pasit a szülei valódi otthonából… Vagyis a küldetés azért merőben más a két esetben.

Nem is ugyanarra fut ki a két történet, és ez tulajdonképpen üdítő. Ugyanis (spoiler alert), ebben az új, 2023-as filmben senki sem szeret bele senkibe. Olyan Sugar-féle kapcsolat ez, amelynek mibenlétével csak az egyik fél van tisztában, ráadásul a Sugar Baby a lehető legbénább módon áll neki a feladatának. Nyilván a vígjáték kedvéért, mert a filmkészítők nem mernek igazán szembenézni a helyzettel, hogy ilyen esetek a valóságban is megtörténhetnek és akkor a Sugar Baby nem ennyire amatőr módon viselkedne. Ennyire ügyefogyottan és erőszakosan még egy teljesen kezdő sem fogna neki a feladatnak.

De ami a lényeget illeti: miközben a főszereplő nő Maddie (Jennifer Lawrence) gyorsan le akarja tudni a küldetését, azaz azt, hogy beavassa a gátlásos, gyerekkori traumákkal küzdő, de egyébként okos és tehetséges Percyt (Andrew Barth Feldman) a „felnőtt életbe”, hiszen a srác egyetemre készül, és nem mehet neki teljesen tapasztalatlanul, a srác kötődést, barátságot, valódi ismerkedést szeretne, nem azt a fajta essünk túl rajta féle kalandot, amihez Maddie szokott.

A mai tizen-, sőt, korai huszonévesek ismerkedési problémái nem légből kapottak: valóban sok fiatal reked meg a virtualitásban, sok fiú nem tud bízik eléggé magában ahhoz, hogy nyisson a lányok felé. Ebben egyrészt a mindent átható kütyühasználat, a játékok és az online pornó a ludas, másrészt az állandó kitettség (mindig mindenki filmez, fotózik, bármilyen bénázás akármikor felkerülhet a netre, a megszégyenítés globális mértékűvé fokozódhat), harmadrészt az ún. PC felfogás szerint már szinte udvarolni sem lehet. Szóval egyrészről jellemző a túlérzékenység, másrészről a tökéletes érzéketlenség, és ez sokakban akkora szorongást kelt, hogy inkább nem kockáztatnak.

A film ugyanakkor azt is megmutatja, milyen magányos lehet az is, aki egymás után falja a pasikat, de megmaradni egyik mellett sem tud, illetve az, akinek gondoskodó, érte aggódó szülei vannak, de félig megrekedt a gyerekkorban, mert soha nem volt rákényszerülve, hogy önálló döntéseket hozzon. És bármennyire is különbözik a két ember, ebben a furcsa, faramuci ismeretségben mégiscsak kiderül, hogy mennyi minden közös bennük. Mindketten félnek a valódi élettől, az érzelmeik felvállalásától, a megszokott dolgaiktól való eltávolodástól, bár látszólag teljesen ellentétesek.

A kapcsolatból nem lesz szerelem, pedig az effajta filmek azzal szoktak végződni. Viszont nem is indokolt, nem is várjuk tőle. Még szex sem igazán lesz, mert ami kettejük között történik, az nem nevezhető annak. Az viszont, amire igazán szükségük volt, hogy kilépjenek a saját komfortzónájukból és merjenek változtatni, mégiscsak megtörténik. És sokszor a Sugar is mindössze erről szól, bármennyire is furcsa. Hiszen emberi kapcsolatok jönnek létre, és ez mindkét félre hat valahogyan. Jó esetben pozitívan. Például úgy, hogy találunk egy barátot, akivel sokszor erősebb és tartósabb lesz a kapcsolatunk, mint amilyen az erotikus /romantikus kalandjaink főszereplőivel.